Kapcsolj alacsonyabb sebességbe!

Sokan túlvállalják magukat, már ami az anyagi helyzetüket illeti. Hosszútávon ez nehezen fenntartható állapot. Ráadásul ennek a felismerése, és méginkább a dolgokon való változtatás az igazán kemény része a kialakult helyzet kezelésének. Jó hír, hogy az adott szituáción mindig van lehetőség változtatni a szemléletmódunk fejlesztésével.

Biztosan veled is előfordult már, hogy azon kaptad magad, az adott időszakban jóval többet költöttél mint amit valójában indokoltnak tartasz. Ha nem találod a kapaszkodót az anyagi helyzeted kezelésében, talán ideje elgondolkodni, hogy milyen módokon tudsz javítani rajta.

istockphoto-953468450-612x612.jpg

Amikor az autóddal egy emelkedőhöz érsz, és az adott sebességi fokozatnál azt érzed, hogy a gépjárműved egyre jobban „erőlködik” az akadály leküzdésével, akkor a tanultak és tapasztalatok szerint egy vagy két fokozattal lentebb kapcsolsz. De ugyanez igaz akkor is, amikor egy akadály miatt lassításra kényszerülsz. Pontosan ez történik a pénzügyeid során is. „Erőlködsz” hogy fenntartsd a jelenlegi állapotot, akadályba ütközöl, pedig ha visszább vennél, akkor sokkal komfortosabban mozognál az anyagi helyzeted tekintetében.

Mindig csak egy kicsit tegyél félre

Elcsépelt közhely, de mégis működőképes koncepció lehet, ha a dolgokat kicsiben kezded, és hagyod hogy az apró dolgok szokásoddá váljanak. Amennyiben minden hónap végén azzal szembesülsz, hogy most sem sikerült megtakarítanod egy forintot se, akkor tedd a következőt: egy-két jelentéktelennek tűnő, de állandóan visszatérő kiadásodat csökkentsd vagy iktasd ki teljesen. Nem biztos, hogy minden héten muszáj lemosnod az autódat (fényezésnek sem feltétlen tesz jót), vagy naponta egy-két energiaitalt fogyasztani (az egészséged is hálás lesz érte ha kihagyod). Egyébként ezt kávé faktornak is szokták hívni, vizsgáld meg, mivel kezdheted a költségeid lefaragását.

Ezek apró költségek, de összességében jelentősebb összegeket tesznek ki. Ha nehezen tudsz parancsolni magadnak, akkor tedd ezeket a pénzeket egy perselybe, később nem lesz szükség erre sem, hogy fizikailag megvalósuljon a spórolás ténye.

Nem mondanám, hogy haladó szintű tipp, de amit még jobbnak gondolok: a netbankodban hozz létre egy megtakarítási alszámlát (be sem kell menni hozzá személyesen a pénzintézetbe, otthon meg tudod csinálni magadnak), és oda minden hónapban egy adott összeget mozgass át. Így közvetlen hozzáférésed nem lesz a pénzhez (éppen ezért elkölteni sem tudod véletlen), és el tudod kezdeni a vésztartalékod, majd a klasszikus megtakarításod létrehozását.

AJÁNLÓ: Minden, amit a megtakarításokról tudnod szükséges. Olvasd el ezt a cikket: Miért fontos megtakarítani?

Vegyél vissza az életszínvonaladból

Amikor valamit már megszoktunk, arról nem szeretünk lemondani, vagy legalábbis nehezen tesszük meg. De jobban belegondolva ha holnap fele annyi pénzből kéne kijönnöd, mint amiből ma élsz, akkor szerinted tudnál alkalmazkodni a kialakult helyzethez? Valószínűleg igen. Éppen ezért gondold át, hogy mik azok a „felesleges” dolgok, amik csak viszik a pénzedet, de igazából tudnád nélkülözni őket. Az életszínvonalad szabályozásával kordában tudod tartani a pénzügyeidet is.

Nagyon fontos a mértékletesség gyakorlása: jobban teszed ha most változtatsz a dolgokon, mert lehetséges hogy el fognak jönni a rossz idők, amikor már rá leszel kényszerülve, és azt nagyobb csapásként fogod megélni.

Tervezd meg a költségvetésed

Csak akkor tudod rövid pórázon tartani az anyagi helyzetedet, ha tisztában vagy annak alakulásával. Amennyiben nem csak sodródsz az árral, hanem magad tervezed a „büdzsédet” és következetesen tartod is magad hozzá, akkor nem érhet váratlan meglepetés. Mindez elősegíti a megtakarításaid gyarapodását, és lehetőséget ad arra, hogy szükség esetén beavatkozhass a dolgok alakulásába.

TIPP: Nem tudod hogyan kezdj bele a megtakarításba? Használd a költségvetés tervező és kiadás nyilvántartó kalkulátort! (ide kattintva elérhető)

Alacsonyabb fokozatban lendületesebb tudsz lenni az pénzügyeidben, ezért mindig törekedj arra, hogy legyen megtakarításod, finanszírozható szintű életszínvonalon élj és rendelkezz tervvel a kiadásaidra vonatkozóan is. Ha a pénzügyi határaid felé sodródsz, akkor vizsgáld meg a helyzeted, és keresd a beavatkozási pontokat. A tudatos tervezés és a pénzügyi intelligencia fejlesztése mindig a hasznodra fog válni, ezért ne hanyagold el egyiket se, és ne becsüld le a fontosságukat!

Amennyiben úgy érzed, hogy szeretnéd a spórolással-megtakarítással kapcsolatos ismereteidet bővíteni, azokat a gyakorlatba átültetni, akkor kövesd a blogot, Facebook oldalunkat, és csatlakozz Spórolási és megtakarítási tippek, trükkök, technikák csoportunkhoz is tapasztalatcsere gyanánt, valamint iratkozz fel hírlevelünkre a költségvetés tervező és kiadás nyilvántartó kalkulátorért.

Írjátok meg kommentben, hogy nektek volt-e már szükségetek alacsonyabb sebességbe váltani a pénzügyeitekben! [Hozzászólási illemtan]

A bejegyzés trackback címe:

https://moneycoach.blog.hu/api/trackback/id/tr2316760380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Motorogre 2021.11.22. 13:45:02

A megszokott életszínvonalat biztosító havi költségkeret felére csökkentését a poszt elfogadhatónak minősíti. Vajon személyes tapasztalatok alapján, vagy ez is a reklám helye? A szokásainkról 10-15%-ban (forintban értve) lemondani (vagy ritkábban igénybe venni) már érezhetően megterheli az elménket, szociális kapcsolatainkat stb., tehát óvatosan a hirtelen és nagymértékű budget-megvágással.
A téma ugyanakkor aktuális környezetvédelmi szempontból is.

Ui.: a a poszt budget-felező véleménye valós lenne, akkor a népek 50%-os inflációt zokszó nélkül fogadnának? Naugye hogy nem.

MoneyCoach 2021.11.22. 13:56:44

@Motorogre: "A megszokott életszínvonalat biztosító havi költségkeret felére csökkentését a poszt elfogadhatónak minősíti."

Elnézést, ez ezek szerint kissé félreértelmezhetőre sikerült mondat lett, ettől függetlenül kicsit erősnek érzem a következtetések levonását, belemagyarázást. Idézem, "ha holnap fele annyi pénzből kéne kijönnöd, mint amiből ma élsz, akkor szerinted tudnál alkalmazkodni a kialakult helyzethez?"

Nem szó szerint kell értelmezni a szituációt, írhattam volna 15-20%-ot is. Általánosságban véleményem szerint az a lényeg, hogy ha rákényszerül az ember, akkor rövid időn belül mindig alkalmazkodni fog, vagy kénytelen lesz alkalmazkodni az új körülményekhez. Volt már rá példa, hogy egy családban hosszabb időre kiesett az egyik kereset, ilyenkor automatikusan, tudatosan vagy sem, de megvágják a nem szükséges kiadásokat. Boldogok valószínűleg nem lesznek tőle, de a mondandó lényege: mindig lehet találni olyan lyukakat, amiken úgymond csak feleslegesen folyik el a ember pénze. Nagyon sok esetben nem szükséges pl. újat venni mindenből, vagy kérni az XXXL-es popcornt a moziban, amiről saját tapasztalat alapján tudja az ember hogy sose ette még meg, vagy autóval járni a szomszéd utcába a fodrászhoz. Ergo a takarékoskodási lehetőség a legtöbb, nem minimálbéren élő, létszükséglet határain mozgó háztartásban adott.

Szerintem ha valaki visszafogottabb és józanul gondolkodik a pénzügyeivel kapcsolatban is, az nem azt jelenti hogy nem teheti meg azokat a "luxusokat", amikről úgymond lemond, csak nettó baromságnak gondolja hogy pénzt szórjon el rájuk.

Semmilyen reklám nincs itt, mi megfontoltan költjük a rendelkezésünkre álló vagyonunkat, és másoknak is ezt javasolom.

Andy73 2021.11.22. 13:57:02

A tippek jók, de azért azt se feledjük, hogy ilyen infláció és arfolyamromlas mellett nehezebb tudatosan spórolni és tervezni, ahogy a devizahitelesek közül is sokan önhibájukon kívül kerültek bajba.

accountant050915 2021.11.22. 13:57:49

Személyes tapasztalat - Legneccesebb időszak a hónap eleje, amikor megkapja az ember a fizut - könnyen csábításba esik, ha hirtelen nem nullához közeli összeg van rajta, hanem 5 számjegy. Ezért, nekem ami a legjobban bejött a heti (nagyon minimálra vett) "zsebpénz" koncepciója - minden hét elején ennyi kerül rá, ebből lehet gazdálkodni, többi parkol egy másik számlán amihez nem fér hozzá bankkártya. Ehhez nyilván kell egy szintű pénzügyi tervezés is - tudni kell pl. mik a folyó / heti szinten jelentkező kiadások, számlák fizetését ütemezni (sokszor csesztem el ott , hogy befizettem egyben az összes rezsit, hogy ne legyen gond, aztán jött egy váratlan kiadás és 2 héttel fizu után már tudtam, hogy abban a hónapban sem teszek félre), tervezni az éves nagy költségekkel (lakásbiztosítás, CASCO, tagdíjak, autószerviz, házjavítások stb.) és azokat levonni a heti összegből stb. Pár hónapja csinálom így, a hatások döbbenetesek (pedig karácsonyi ajándékok is megvannak mindenkinek így 1 hónappal előtte - sokat számított, hogy azokat is 3 hónapra szétosztva vettük meg).

MoneyCoach 2021.11.22. 14:01:36

@accountant050915: Tökéletes úton vagy, gratulálok hozzá. :)

"Legneccesebb időszak a hónap eleje, amikor megkapja az ember a fizut - könnyen csábításba esik, ha hirtelen nem nullához közeli összeg van rajta, hanem 5 számjegy."

Ezt szokták hívni a fizetésnapi pénzköltés pszichológiájának is. Megkapod, nagy a kísértés hogy egy amúgy is nehéz hónap/hét/nap után kicsit megjutalmazd magad, hiszen van miből, ennyi igazán kijár. Valahogy így voltak vele a nagyszüleink is, hogy mindig akkor és annyit ettek amennyit csak tudtak, hiszen ki tudja mikor lesz rá lehetőség, hogy ismét tele legyen a hasuk.

Motorogre 2021.11.22. 22:16:38

MoneyCoach: köszönöm a pontosításod. Igen, ez is mutatja: nem csak eszmeiségében de számszerűségben is reálisnak kell lenni - hogy a T. Olvasó komolyan vegye, hasznosnak ítélje az írást.
Jeleztem hogy a témakör aktuális több szempontból is.
Lehet további javaslatokat is tenni, pl. fehéráruk beszerzése vagy impulzus-vásárlás mellőzése (tudatos vásárlói listával kell a háztartás ellátását biztosítani stb.).
Jó takarékoskodást mindenkinek !

MoneyCoach 2021.11.22. 22:20:57

@Motorogre: Az impulzus vásárlásokról tervben van a posztolás. :)

MoneyCoach

Tudatos.Pénzügyi.Tervezés

Kövess Facebook-on is!

Friss topikok

  • MoneyCoach: @Motorogre: Az impulzus vásárlásokról tervben van a posztolás. :) (2021.11.22. 22:20) Kapcsolj alacsonyabb sebességbe!
  • apro_marosan_petergabor: @Egy Hun Hunniából: Nos nem, autóvásárláskor sokáig ezt a filozófiát követtem, használt prémium k... (2021.11.19. 23:32) Mire elég 100 millió forint?
  • geegee: Vazzegh, ki ne találjuk már, hogy tulajdonképpen a bukósisak egy káros eszköz, vele több a baleset... (2021.10.28. 03:05) A pénzügyi bukósisak
  • Billy Hill: @werinter: Havi 70 ezerből vidéken pl. kijöhet a kaja; napi menü 1.500 forint, az egy hónapban 45e... (2021.09.28. 10:31) Az 50-30-20-as szabály
  • Billy Hill: @Muzsikok közt: "Ha jol emlekszem 30 eve is alulfizetett szakma volt" [a pedagógusi]. Pont ezt ak... (2021.09.28. 10:31) Magyarország tényleg szegény ország?

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása